1.rész

"Ez egy olyan bevezető, amit a két nappal ezelőtti énünk nem láthatott"(Kat Tun: Kiss Kiss Kiss)

Sakuragi Chihaya

Épp indulóban voltam a stúdió felé, ahová táncolni járok, de előtte még be kellett ugranom az apámhoz. Ő az a fajta, aki imádja ellenőrizgetni az embert. Amióta az anyám meghalt, egymásra lettünk utalva. Sajnos, nem sok időnk marad egymásra, mert nekem a tanulás és a tánc, neki pedig a munka veszi el minden idejét. Az a sok megoldatlan bűntény mind arra vár, hogy Sakuragi Kenji megoldja őket. Japánban nincs olyan ember, aki ne hallotta volna a nevét. Nem csodálom, ha olyan sokan szeretik. Kellemes tavaszias idő volt, én mégis úgy futok, mintha üldöznének. Szinte elsuhantam a házak mellett, míg el nem értem, a Tokiói rendőrkapitányságot. Az apám az egyik irodában dolgozik. Az épület már elég égi, mégis meg tudott tartani valamit a régi kinézetéből. A falon már kezdett lekopni a barna festék és az ablak keretek is láttak már jobb napokat. Miután sikerült abba hagynom a lihegést, bementem az épületbe.

- Jó reggelt Chihaya Chan! - köszöntött a portás, aki egy idősebb férfi volt és délutánonként együtt teáztam vele.

- Magának is jó reggelt Keito San! - biccentetten egyet a fejemmel.

- Csak nem édesapádhoz mész?

- De igen oda tartottam. Csak nem történt valami, amiről tudnom kéne?

- Idegesség mint mindig. Ma érkeznek az újoncok és nem tudja mire számítson!

- Majd lenyugszik. Ha nem, akkor majd én teszek róla, hogy így legyen! - miután elköszöntünk egymástól, felmentem a második emeletre, ahol apám irodája volt. Kopogás nélkül léptem be, ugyanis szabad bejárásom volt oda.

- Ugye nem fogsz tovább maradni, mint kellene? - kérdezte köszönés nélkül és felnézett az iratok közül.

- Neked is szép napot apa! nem kérdezed meg milyen volt az iskola? Egyébként unalmas mint mindig!

- Ne legyél szemtelen Chihaya! Lefoglal a munka. Csak azért hívtalak ide, hogy odaadjam a táncra szánt pénzedet.

- Ugye tudod, hogy Kitayama ingyen tartja az órákat? De ha esetleg burkoltan arra céloztál, hogy a pénzből menjek el szórakozni Umi - val, akkor viszem a pénzt! - már nyúltam is volna érte, de az apám elhúzta a kezeim közül.

- Nem adok ki pénzt felesleges dolgokra! Ha annyira szórakozni akarsz, akkor keress munkát és a fizetésedből elmehetsz partizni!

- Megjöttek már az újoncok, akiket vártál?

- Bent ülnek az ítélet szobában! Két semmirekellő, szőrgolyó! Az egyik épp a haját igazítja, a  másik pedig néhány perccel ezelőtt mintha dührohamot kapott volna! - engem fordult a kíváncsiság, ezért benyitottam, az ítéletszobának nevezett kis lyukba, ami apám kihallgató szobája volt. Bent, két nálam alig néhány évvel idősebb fiú volt. Az egyiknek barna haja volt, ő volt a fiatalabb és épp dühösen rugdosta a levegőt, míg az idősebb, aki valóban a hajával volt elfoglalva, jót nevetett rajta.

- Szóval ti lennétek a kiképző osztag legfrissebb tagjai?

- Park Jimin szolgálatra jelentkezik asszonyom! - én kis híján elröhögtem magamat. Miután végre halandó volt rám nézni, leesett neki is miért.

- Nem vagyok  asszony, hanem kisasszony! - szótagoltam neki, mire ő hevesen bólogatott.

- Mizu kis anyám? Csak nem te lennél az a kis pipi, akit le kell csukni? Tudod ahhoz igazán jól értek! - állt fel a barna, mire én megforgattam a szememet. Ezek ketten tényleg pancserek! Apámnak sok munkája lesz velük az biztos.

- Ha még egyszer le csirkézel, apám téged fog sittre vágni, nekem elhiheted!

- Miért ki a te apád? Talán csak nem a vén kecske nyomozó, akihez kerültünk? - nevetett fel a barna.

- De igen Kim én vagyok az! - csattant fel apa, mire a Kim Taehyung nevű pasi jobbnak látta, ha nem kérdez többet.

- Én lépek! Sok sikert fiúk! Szükségetek lesz rá! - kiléptem az ajtón és becsuktam magam mögött. Nos ilyen a viszonyom az én drága apámmal. Ő semmit sem enged meg, cserébe én lázadok. Ezt szokták csinálni a tinik nem? A hátsó bejáraton távoztam, ugyanis ha csak egy percet is kések, mint legutóbb Kityama kivág engem a stúdióból. Ő nem rossz szándékú pasi, de ha valami nem megy az elképzelései szerint, olyan hisztit levág, hogy egy hétig azt fogjuk hallgatni. Elég sokan járunk hozzá, köztük Umi, a legjobb barátnőm és Ryuji, akit a stúdiónak köszönhetően ismertem meg. Ő ugyanis Kitayama kicsi öcsikéje. Nem szereti, ha a bátyához hasonlítjuk, pedig a kissé vöröses haja egy az egyben olyan mint a bátyáé. Alig két év korkülönbség van köztünk, ezért Kityama, már nem egyszer próbálkozott már be nálam, én pedig ugyanennyiszer adtam neki kosarat. Mi már csak így csináljuk. Miután megérkeztem a stúdió elé, ami igazából egy régi raktárépület elég jól feltuningolva, ledobtam a cuccaimat az egyik sarokba és kivettem a táskából a gyakorló ruhámat.

- Megjöttem gyerekek! - kiáltottam el magamat, mire hatalmas tapsvihar fogadott. Ki mondta, hogy csak az apámnak lehet hírneve?

- Chia kislány végre megjöttél! - ölelt át Umi, majd elvonultunk, hogy beszélgethessünk.

- Kityama hol van?

- Még nem jött meg, de hívott, hogy kezdjünk bemelegíteni! Képzeld Kyonosuke Kun már megint érdeklődött a holléted felől! Ez a héten már a harmadik alkalom. Kezdem azt hinni, hogy totál beléd van esve! - mutatott Umi a szőke hajú srác felé, aki épp pár sráccal beszélgetett. Kawamura Kyonosuke titokzatos srác volt. Csak annyit tudtunk róla, hogy jól táncol. meg persze hatalmas az egója és az igazságérzetet, mint nekem. Kinézetre igazán szexi volt, de túlságosan nyomulósnak tartottam mindig is.

- Chia Chan! - lépett oda hozzám, majd az ujjait szó szerint, végigszántotta a nyakamon.

- Mit akarsz már megint? - léptem egy lépést balra.

- Kityama szólt, hogy melegítsünk be együtt. Szóval ezúttal kérlek ne szökj meg, mint legutóbb!

- Eszem ágában sincsen veled próbálni Kyonosuke! De tudod mit? Mariya biztos szívesen lenne a párod! - Kinomiya Mariya, már régóta feni a fogát Kyonosuke - ra. Azt hiszem össze is illenek. Mariya egy nyávogós liba egyébként és szintén nagy az egója.

- Ez nem kérés volt, hanem utasítás. Szóval most azonnal velem jössz! - elkapta a csuklómat, majd a színpadhoz rángatott. Na erről beszéltem! Túlságosan erőszakos és utálja ha nem neki van igaza! Úgy döntöttem, hogy ezúttal nyújtás nélkül kezdem el a koreográfiát. Szembe fordultam Kyo - val, majd a zene hallatára, megforgattam a nyakamat. Ő egy lépést jobbra lépett, majd felém nyújtotta a kezét. Én megfogtam és ö bepörgetett maga elé. A két kezünk összeért, majd lehajolt és az orrát végighúzta a nyakamon, egészen a homlokomig. A szívem egyre hevesebben kezdett el kalapálni, ami nem jelentett túl jót. Mindig ez van, ha vele táncolok. Elkap ez a fura érzés és szinte fojtogat.

- Kyo fejezzük ezt be! Nem érzem jól magamat! - kapkodtam a levegőt, mire abbahagyta a táncot.

- Na ne szívass már! Még csak most kezdtük el, nem hagyhatod abba!

- Nem érted, hogy nem érzem jól magamat a közeledben? Ha csak közelebb jössz, rám tőr egy fojtogató érzés!

- Csak nem bejövök neked Sakuragi? Ha ez a helyzet, akkor nincs mit tenni! - az ujjait végigsimította az arcomon, én pedig kis híján elájultam. Nem és ismétlem nem, fogom bevallani, hogy mennyire bejön nekem ez a srác. Sosem volt ideálom és valószínűleg nem is lesz soha, de ha lenne, akkor biztos, hogy a Kyo - hoz hasonló pasik lennének ahhoz. Sosem bírtam a nyálas szépfiúkat, akik teszik az eszüket. Kyo abszolút nem ilyen. Neki van önérzete és ez nagyon tetszik benne.

- Persze, hogy nem jössz be nekem idióta! Most ha megbocsátasz, akkor én megyek is! Már épp ott tartottam, hogy hazamegyek, de Kyo hangja megállított.

- Chia vigyázz! - kiáltotta, majd villámsebességgel lökött el a helyemről. Én már csak annyit vettem észre, hogy Kyo a földön fekszik és a homlokáról folyik le a vér.

- Hívjátok a mentőt! - kiáltotta Umi a többieknek, mire kész káosz tört ki. Egyedül én maradtam a helyzet magaslatán. Letérdeltem a fiú mellé és a fejét a lábamra hajtottam.

- Kyo kitartás, mindjárt jön a mentő hallod? Meg ne halj itt nekem! Máskülönben kereshetek egy másik idiótát akit szerethetek! - Kyo hirtelen egy pillanatra kinyitotta a szemét.

- Veszélyben vagy Chia! Vigyázz magadra kérlek! - suttogta, majd a szemei ismét lecsukódtak. Veszélyben én? Vajon mire érthette azt, hogy veszélyben vagyok? Amint Kyo jobban lesz, biztos, hogy ki fogom faggatni. Csak előtte legyen jobban! A mentők hamar megérkeztek és a kocsiba tették a fiút. Én mentem vele, tekintve, hogy a családját egyáltalán nem ismerjük. Úgy döntöttem, hogy felhívom az apámat és neki is elmesélem a dolgot.

- Apa miért vagyok veszélyben? - kiabáltam a telefonba mint egy őrült.

- Mégis miről beszélsz?

- Az egyik csoporttársammal épp most megyek kórházba. Mielőtt elájult volna, azt mondta, hogy veszélyben vagyok!

- Te csak ne csinálj semmit! Én meg ez a két jómadár elmegyünk és körülszaglászunk, hátha találunk valamit.

- Kisasszony! - bökte meg a vállamat a nővér, mire én feleszméltem és leraktam a mobilt.

- Igen? Mi történt?

- Csak szeretném megtudni, hogy mégis ki ön a betegnek? - általában nem szoktam hazudozni senkinek, de ez az eset most kivételes volt.

- A barátnője vagyok!
- Rendben van, akkor felírom a fiatal ember adatait.
- Mi történt vele?
. Nagy erejű ütés érte a fejét, jelen pillanatban kómában van. Reméljük minél hamarabb felébred.
- Meg van az esélye, hogy nem fog felébredni? - hirtelen összerándult a gyomrom és rossz érzés fogott el.
- Sajnos minden eshetőségre fel kell készülnünk! - válaszolt az orvos, mire én szomorúan bólintottam egyet.
- Ne aggódjon! A barátja nagyon küzd az életéért! - a nővér kedvesen megsimogatta a vállamat, de én továbbra sem nyugodtam meg. Meg kell tudnom, hogy miért vagyok veszélyben és ami a legfontosabb, hogy ki akarna az életemre törni?