3.rész

Sakuragi Chihaya

Fel se tudtam fogni, amit az apám mondott nekem. Tehát tényleg én lettem volna a célpont? Vajon ki és miért akart nekem ártani? Na jó, ezt muszáj lesz kiderítenem, de erre lesz bőven időm. Holnap lesz az a bizonyos Hanami, ami tulajdonképpen, egy hosszú ideig elnyúló fesztivál, aminek a végét egy hatalmas tűzijáték zárja. Általában apámmal együtt mentem el megnézni, de ez alkalommal egyedül megyek. Remélem nem vár ott semmiféle kellemetlen meglepetés.

2.rész

Sakuragi Kenji

Lenne nekem épp elég dolgom és én mégis mit csinálok? Épp a lányom egyik csoporttársának az ügyében nyomozok, két zöldfülűvel együtt, akik azt se tudják mi a különbség a bűn és a bűntény között.
- Miért kell magával mennünk?
- Azért Kim, mert ha egyedül hagylak titeket, képesek lennétek tönkretenni az irodámat! Elhiheted nekem, hogy nem kevés pénzem van benne.
- Főnök, ha jól végezzük a dolgunkat, akkor nekünk is lehet saját irodánk?
- Na ne nevettess Park! Ahhoz, hogy olyan irodátok legyen mint nekem, ahhoz legalább 10 évet kell tanulnotok egyfolytában, megállás nélkül! Szerintetek képesek lesztek ti erre? - szerencsére nem nyitották ki újra a szájukat. Mikor megérkeztünk, abban a lepukkant raktárban csak kétségbeesett tinédzsereket találtunk semmi mást.
- Sakuragi nyomozó?
- Umi Chan, elárulnád mi folyik itt? A lányom csak annyit mondott, hogy valakivel épp a kórház felé tart.
- Igen Kyonosuke Kun megmentette Chihaya életét és ezért került kórházba.
- Egy fiú? Mégis mi köze van ennek a kölyöknek a lányomhoz?
- Igazából nem nagyon tudom. Azt hiszem Kyonosuke Kun - nak igen csak tetszik Chihaya. Bár én nem tudok erről semmit sem!
- Mi körül nézünk a helyszínen, te pedig próbáld meg utolérni a lányomat! Ti ketten gyertek velem! - intettem az újoncoknak, majd egyenesen a baleset közvetlen helyszínére mentünk, ahol a friss vér csillogott a padlón.
- Én ugyan hozzá nem nyúlok, még a végén véres lesz a frissen mosott ingem!
- Kim, ugye tisztában vagy azzal, ha ellenkezel, visszaküldelek a pszichiátriára? Ott majd aztán kezelésbe vesznek téged és biztos, hogy nem az lesz a legnagyobb problémád, hogy véres lesz a drága inged!
- Nem értem miért egy vén kecskére bíztak minket. Maga már vénember, sokkal jobban végeznénk a dolgokat maga nélkül!
 - Akarsz fogadni? De most elmondom ha veszítesz, akkor mindenben engedelmeskedned kell nekem megértetted?
- Miről lenne szó?
- Ha sikerül egyedül rájönnötök, hogy ki akarta megölni azt a gyereket, akkor fizetek nektek egy kisebb összeget. Na benne vagytok?
- Még szép, hogy benne! - vágták rá mindketten, én pedig biztos voltam benne, hogy nem fognak sokra menni azzal a kevés tudással, amivel idejöttek.

Sakuragi Chihaya

Kyonosuke még mindig nem ébredt fel. Én már egy órája itt ülök az ágya mellett, de semmi. Nem értem, mégis ki a fene akarta bántani? Már ha egyáltalán szándékos volt, mert amilyen rozzant helyen próbálunk, simán el tudom képzelni, hogy csak Kitayama felejtette el megcsináltatni a lámpát.

- Kyonosuke nincs kedved felébredni? Nem akarok egész nap itt maradni! Miért kellett neked ilyen hülyének lenned?
- Azért mert szeretlek! - motyogta, majd elhallgatott. Én ott álltam totálisan letaglózva és nem tudtam felfogni, amit mondott nekem.
- Mégis mi a fenéről beszélsz? Hiszen te nem lehetsz szerelmes belém! - csattantam fel. Mégis miféle játékot játszik velem? Soha nem kellenék egy olyan srácnak, mint ő.
- Nem érzem a lábamat! - suttogta és egy könnycsepp gördült végig az arcán. Biztos, hogy félrebeszél, másképp ilyen eszébe se jutna.
- Most inkább aludnod kellene!  Ha felkelsz, akkor már minden rendben lesz.
- Nem érted, hogy nem érzem sem a karomat sem a lábamat? - rám ordított, mire a vér is kifutott az ereimből. Ő nem szokott csak úgy ordibálni senkivel sem. Gyorsan megnyomtam a nővérhívót, szerencsére jött is a nővér, nyomában egy orvossal aki küldött, hogy kint várakozzak. Hát ez remek, az előbb engedtek csak be hozzá és máris a kórtermen kívül találom magamat. Úgy döntöttem addig felhívom Umika - t, hogy mi a helyzet az apámmal.
- Na Chia, mondtak valamit?
- Még nem, de Kyonosuke azt mondta, hogy se a kezét, se a lábát nem érzi!! Annyira félek, hogy miattam valami nagyon súlyos baja lett.
- A félelmed nem alaptalan. Tudod, véletlenül kiböktem az apádnak, hogy Kyonosuke Kun talán szerelmes beléd!
- Teljesen megőrültél? Tudod milyen ember az apám, még a végén lecsukatja, amiért rá mert nézni a lányára.
- Mondtam, hogy nem direkt volt! Egyébként ki ez a két féleszű, akik itt vannak az apáddal?
- Újoncok, az apámnak kell betanítania őket. Nem lesz könnyű, az már egyszer biztos. Na jó leteszem, megnézem, hogy van Kyo! - kinyomtam a mobilom és vártam, hogy végre kijöjjön az orvos.
- Kisasszony, maga a fiatalember barátnője igaz? - ha még egyszer meghallom ezt a szót, esküszöm a falra mászom.
- Igen, én vagyok az! - legalább hazudni azt jól tudok.
- Nagyon úgy nézz ki, hogy Kawamura Kun - nak átmeneti bénulást okozott a fejsérülése.
- Ez meg mi a fenét jelent?
- Azt, hogy bizonyosabb ideig nem fogja tudni mozgatni sem a kezeit, sem a lábait! - csak álltam ott megrökönyödve, miközben azt kérdezgettem magamtól, hogy miért pont ő és miért nem én? Hisz eleve én lehettem a célpont, akkor miért kellett annak az idiótának a hőst játszania? Benyitottam a kórterembe, ahol Kyo mozdulatlanul feküdt az ágyon és az ablakon bámult kifelé.
- Kyo, minden rendben?
- Úgy nézek ki, mint akivel minden rendben van? Nem kellened most itt lenned!
- Már, hogyne kellene? Hiszen megmentetted az életemet, az a minimum, hogy itt maradok ameddig jobban nem leszel.
- Neked inkább folytatnod kellene a gyakorlást, nehogy Kitayama megint dühös legyen, mint általában.
- Most ez egyáltalán nem számít! Beszélni fogok Kitayama - val és együtt keresünk majd megoldást arra, hogy ne kelljen abbahagynod a táncot!
- Felesleges Chihaya! Ez a büntetésem azokért a dolgokért, amiket tettem!
- Mit csináltál Kyonosuke?
- Ez már nem számít. Ígérd meg nekem, hogy nem jössz be ide többet!
- Nem, te ezt egyáltalán nem érted! Nem tudok megnyugodni addig, amíg a saját két szememmel nem látlak téged újra a táncteremben táncolni! Addig fogok idejönni, ameddig csak kell, szóval ne ellenkezz!
- Miért vagy ilyen makacs! Egyébként, mióta vagy a barátnőm? - elmosolyodott, ám ezúttal nem azt a sunyi és nőcsábító mosollyal, hanem teljesen ártatlanul és boldogan mosolygott rám.
- Azt csak azért mondtam, hogy az orvosok ne kérdezősködjenek a családodról. Ne hidd, hogy szeretek hazudozni.
- Chia, tényleg nem akarom, hogy bajod essen, szóval kérlek nagyon vigyázz arra, hogy kivel állsz szóba, mert nem bízhatsz senkiben sem!
- Ne aggódj, vigyázni fogok magamra, neked viszont pihenned kell, szóval kérlek aludj inkább! - szerencsére valamennyire sikerült megnyugtatnom ahhoz, hogy elaludjon. A fejemben még mindig víz hangoztak a szavai: "Senkiben sem bízhatsz", "vigyázz arra, hogy kivel állsz szóba". Mielőtt még elmentem volna, nyomtam egy puszit az arcára, majd jól betakartam és hazamentem. Apámtól egy alapos fejmosásra számítottam otthon, de még nem érkezett haza, ezért csináltam magamnak, egy bögre teát, majd az ablak párkányra ültem és onnan bámultam kifelé. Gőzöm sem volt, hogyan segíthetném Kyonosuke gyógyulását, vagy egyáltalán ilyen helyzetben mit mondjak neki, hiszen nem tudtam átérezni, azt, hogy milyen amikor egy röpke pillanat alatt tönkremegy az életed, ráadásul még az én vállamat nyomja a felelősség.
- Megjöttem! - kiabált be az apám, mire lemásztam az ablakból.
- Apa, mit sikerült kiderítened?
- Előtte inkább azt mond, hogy van az a kölyök?
- Nyaktól lefelé teljesen béna, de az orvos szerint ez csak átmeneti! Persze, mintha ők ezt annyira tudnák! Apa, az én hibám, hogy Kyonosuke ilyen állapotba került!
- Nagyon úgy tűnik, hogy a dolog nem egy ártatlan baleset volt, hanem egy gyilkossági kísérlet,a minek a cél pontja te voltál Chihaya!

1.rész

"Ez egy olyan bevezető, amit a két nappal ezelőtti énünk nem láthatott"(Kat Tun: Kiss Kiss Kiss)

Sakuragi Chihaya

Épp indulóban voltam a stúdió felé, ahová táncolni járok, de előtte még be kellett ugranom az apámhoz. Ő az a fajta, aki imádja ellenőrizgetni az embert. Amióta az anyám meghalt, egymásra lettünk utalva. Sajnos, nem sok időnk marad egymásra, mert nekem a tanulás és a tánc, neki pedig a munka veszi el minden idejét. Az a sok megoldatlan bűntény mind arra vár, hogy Sakuragi Kenji megoldja őket. Japánban nincs olyan ember, aki ne hallotta volna a nevét. Nem csodálom, ha olyan sokan szeretik. Kellemes tavaszias idő volt, én mégis úgy futok, mintha üldöznének. Szinte elsuhantam a házak mellett, míg el nem értem, a Tokiói rendőrkapitányságot. Az apám az egyik irodában dolgozik. Az épület már elég égi, mégis meg tudott tartani valamit a régi kinézetéből. A falon már kezdett lekopni a barna festék és az ablak keretek is láttak már jobb napokat. Miután sikerült abba hagynom a lihegést, bementem az épületbe.

- Jó reggelt Chihaya Chan! - köszöntött a portás, aki egy idősebb férfi volt és délutánonként együtt teáztam vele.

- Magának is jó reggelt Keito San! - biccentetten egyet a fejemmel.

- Csak nem édesapádhoz mész?

- De igen oda tartottam. Csak nem történt valami, amiről tudnom kéne?

- Idegesség mint mindig. Ma érkeznek az újoncok és nem tudja mire számítson!

- Majd lenyugszik. Ha nem, akkor majd én teszek róla, hogy így legyen! - miután elköszöntünk egymástól, felmentem a második emeletre, ahol apám irodája volt. Kopogás nélkül léptem be, ugyanis szabad bejárásom volt oda.

- Ugye nem fogsz tovább maradni, mint kellene? - kérdezte köszönés nélkül és felnézett az iratok közül.

- Neked is szép napot apa! nem kérdezed meg milyen volt az iskola? Egyébként unalmas mint mindig!

- Ne legyél szemtelen Chihaya! Lefoglal a munka. Csak azért hívtalak ide, hogy odaadjam a táncra szánt pénzedet.

- Ugye tudod, hogy Kitayama ingyen tartja az órákat? De ha esetleg burkoltan arra céloztál, hogy a pénzből menjek el szórakozni Umi - val, akkor viszem a pénzt! - már nyúltam is volna érte, de az apám elhúzta a kezeim közül.

- Nem adok ki pénzt felesleges dolgokra! Ha annyira szórakozni akarsz, akkor keress munkát és a fizetésedből elmehetsz partizni!

- Megjöttek már az újoncok, akiket vártál?

- Bent ülnek az ítélet szobában! Két semmirekellő, szőrgolyó! Az egyik épp a haját igazítja, a  másik pedig néhány perccel ezelőtt mintha dührohamot kapott volna! - engem fordult a kíváncsiság, ezért benyitottam, az ítéletszobának nevezett kis lyukba, ami apám kihallgató szobája volt. Bent, két nálam alig néhány évvel idősebb fiú volt. Az egyiknek barna haja volt, ő volt a fiatalabb és épp dühösen rugdosta a levegőt, míg az idősebb, aki valóban a hajával volt elfoglalva, jót nevetett rajta.

- Szóval ti lennétek a kiképző osztag legfrissebb tagjai?

- Park Jimin szolgálatra jelentkezik asszonyom! - én kis híján elröhögtem magamat. Miután végre halandó volt rám nézni, leesett neki is miért.

- Nem vagyok  asszony, hanem kisasszony! - szótagoltam neki, mire ő hevesen bólogatott.

- Mizu kis anyám? Csak nem te lennél az a kis pipi, akit le kell csukni? Tudod ahhoz igazán jól értek! - állt fel a barna, mire én megforgattam a szememet. Ezek ketten tényleg pancserek! Apámnak sok munkája lesz velük az biztos.

- Ha még egyszer le csirkézel, apám téged fog sittre vágni, nekem elhiheted!

- Miért ki a te apád? Talán csak nem a vén kecske nyomozó, akihez kerültünk? - nevetett fel a barna.

- De igen Kim én vagyok az! - csattant fel apa, mire a Kim Taehyung nevű pasi jobbnak látta, ha nem kérdez többet.

- Én lépek! Sok sikert fiúk! Szükségetek lesz rá! - kiléptem az ajtón és becsuktam magam mögött. Nos ilyen a viszonyom az én drága apámmal. Ő semmit sem enged meg, cserébe én lázadok. Ezt szokták csinálni a tinik nem? A hátsó bejáraton távoztam, ugyanis ha csak egy percet is kések, mint legutóbb Kityama kivág engem a stúdióból. Ő nem rossz szándékú pasi, de ha valami nem megy az elképzelései szerint, olyan hisztit levág, hogy egy hétig azt fogjuk hallgatni. Elég sokan járunk hozzá, köztük Umi, a legjobb barátnőm és Ryuji, akit a stúdiónak köszönhetően ismertem meg. Ő ugyanis Kitayama kicsi öcsikéje. Nem szereti, ha a bátyához hasonlítjuk, pedig a kissé vöröses haja egy az egyben olyan mint a bátyáé. Alig két év korkülönbség van köztünk, ezért Kityama, már nem egyszer próbálkozott már be nálam, én pedig ugyanennyiszer adtam neki kosarat. Mi már csak így csináljuk. Miután megérkeztem a stúdió elé, ami igazából egy régi raktárépület elég jól feltuningolva, ledobtam a cuccaimat az egyik sarokba és kivettem a táskából a gyakorló ruhámat.

- Megjöttem gyerekek! - kiáltottam el magamat, mire hatalmas tapsvihar fogadott. Ki mondta, hogy csak az apámnak lehet hírneve?

- Chia kislány végre megjöttél! - ölelt át Umi, majd elvonultunk, hogy beszélgethessünk.

- Kityama hol van?

- Még nem jött meg, de hívott, hogy kezdjünk bemelegíteni! Képzeld Kyonosuke Kun már megint érdeklődött a holléted felől! Ez a héten már a harmadik alkalom. Kezdem azt hinni, hogy totál beléd van esve! - mutatott Umi a szőke hajú srác felé, aki épp pár sráccal beszélgetett. Kawamura Kyonosuke titokzatos srác volt. Csak annyit tudtunk róla, hogy jól táncol. meg persze hatalmas az egója és az igazságérzetet, mint nekem. Kinézetre igazán szexi volt, de túlságosan nyomulósnak tartottam mindig is.

- Chia Chan! - lépett oda hozzám, majd az ujjait szó szerint, végigszántotta a nyakamon.

- Mit akarsz már megint? - léptem egy lépést balra.

- Kityama szólt, hogy melegítsünk be együtt. Szóval ezúttal kérlek ne szökj meg, mint legutóbb!

- Eszem ágában sincsen veled próbálni Kyonosuke! De tudod mit? Mariya biztos szívesen lenne a párod! - Kinomiya Mariya, már régóta feni a fogát Kyonosuke - ra. Azt hiszem össze is illenek. Mariya egy nyávogós liba egyébként és szintén nagy az egója.

- Ez nem kérés volt, hanem utasítás. Szóval most azonnal velem jössz! - elkapta a csuklómat, majd a színpadhoz rángatott. Na erről beszéltem! Túlságosan erőszakos és utálja ha nem neki van igaza! Úgy döntöttem, hogy ezúttal nyújtás nélkül kezdem el a koreográfiát. Szembe fordultam Kyo - val, majd a zene hallatára, megforgattam a nyakamat. Ő egy lépést jobbra lépett, majd felém nyújtotta a kezét. Én megfogtam és ö bepörgetett maga elé. A két kezünk összeért, majd lehajolt és az orrát végighúzta a nyakamon, egészen a homlokomig. A szívem egyre hevesebben kezdett el kalapálni, ami nem jelentett túl jót. Mindig ez van, ha vele táncolok. Elkap ez a fura érzés és szinte fojtogat.

- Kyo fejezzük ezt be! Nem érzem jól magamat! - kapkodtam a levegőt, mire abbahagyta a táncot.

- Na ne szívass már! Még csak most kezdtük el, nem hagyhatod abba!

- Nem érted, hogy nem érzem jól magamat a közeledben? Ha csak közelebb jössz, rám tőr egy fojtogató érzés!

- Csak nem bejövök neked Sakuragi? Ha ez a helyzet, akkor nincs mit tenni! - az ujjait végigsimította az arcomon, én pedig kis híján elájultam. Nem és ismétlem nem, fogom bevallani, hogy mennyire bejön nekem ez a srác. Sosem volt ideálom és valószínűleg nem is lesz soha, de ha lenne, akkor biztos, hogy a Kyo - hoz hasonló pasik lennének ahhoz. Sosem bírtam a nyálas szépfiúkat, akik teszik az eszüket. Kyo abszolút nem ilyen. Neki van önérzete és ez nagyon tetszik benne.

- Persze, hogy nem jössz be nekem idióta! Most ha megbocsátasz, akkor én megyek is! Már épp ott tartottam, hogy hazamegyek, de Kyo hangja megállított.

- Chia vigyázz! - kiáltotta, majd villámsebességgel lökött el a helyemről. Én már csak annyit vettem észre, hogy Kyo a földön fekszik és a homlokáról folyik le a vér.

- Hívjátok a mentőt! - kiáltotta Umi a többieknek, mire kész káosz tört ki. Egyedül én maradtam a helyzet magaslatán. Letérdeltem a fiú mellé és a fejét a lábamra hajtottam.

- Kyo kitartás, mindjárt jön a mentő hallod? Meg ne halj itt nekem! Máskülönben kereshetek egy másik idiótát akit szerethetek! - Kyo hirtelen egy pillanatra kinyitotta a szemét.

- Veszélyben vagy Chia! Vigyázz magadra kérlek! - suttogta, majd a szemei ismét lecsukódtak. Veszélyben én? Vajon mire érthette azt, hogy veszélyben vagyok? Amint Kyo jobban lesz, biztos, hogy ki fogom faggatni. Csak előtte legyen jobban! A mentők hamar megérkeztek és a kocsiba tették a fiút. Én mentem vele, tekintve, hogy a családját egyáltalán nem ismerjük. Úgy döntöttem, hogy felhívom az apámat és neki is elmesélem a dolgot.

- Apa miért vagyok veszélyben? - kiabáltam a telefonba mint egy őrült.

- Mégis miről beszélsz?

- Az egyik csoporttársammal épp most megyek kórházba. Mielőtt elájult volna, azt mondta, hogy veszélyben vagyok!

- Te csak ne csinálj semmit! Én meg ez a két jómadár elmegyünk és körülszaglászunk, hátha találunk valamit.

- Kisasszony! - bökte meg a vállamat a nővér, mire én feleszméltem és leraktam a mobilt.

- Igen? Mi történt?

- Csak szeretném megtudni, hogy mégis ki ön a betegnek? - általában nem szoktam hazudozni senkinek, de ez az eset most kivételes volt.

- A barátnője vagyok!
- Rendben van, akkor felírom a fiatal ember adatait.
- Mi történt vele?
. Nagy erejű ütés érte a fejét, jelen pillanatban kómában van. Reméljük minél hamarabb felébred.
- Meg van az esélye, hogy nem fog felébredni? - hirtelen összerándult a gyomrom és rossz érzés fogott el.
- Sajnos minden eshetőségre fel kell készülnünk! - válaszolt az orvos, mire én szomorúan bólintottam egyet.
- Ne aggódjon! A barátja nagyon küzd az életéért! - a nővér kedvesen megsimogatta a vállamat, de én továbbra sem nyugodtam meg. Meg kell tudnom, hogy miért vagyok veszélyben és ami a legfontosabb, hogy ki akarna az életemre törni?